Hónapok óta tervezem, formázom a gondolataim, honnan is kezdjem majd blogom írását. Annyi sok minden kavarog a fejemben, így úgy döntöttem, hogy mindent megosztok veletek a legelejétől, az egész életmódváltást, kiköltözést, Magyarországról Dubaiba. Nem volt egyszerü lelkileg-szellemileg és fizikailag se átvészelni az elmult fél évet, ugyanis egy ilyen áthelyezés nem 2 hónapot vesz igénybe, hanem (a mi esetünkben) több mint fél évet. Mikor a vőlegényemmel megbeszéltük, és elhatároztuk, hogy belevágunk ebbe a nagy kalandba, egyikünk se gondolta, hogy ennyire bolonyult és hosszadalmas lesz. A papírok hitelesítése, dubai nagykövetség felkeresése (többször is, ami természetesen nem Budapesten, hanem Bécsben található). És hát azért itt se simán mennek a dolgok, mert a papirok hitelesitése, lepecsételése 2 napot vesz igénybe. Hiába mondod, hogy Magyarországról utaztál ide Bécsbe, intézzék el ma...közlik veled, hogy menj el sétálni, majd telefonálj vissza 5 óra múlva, és akkor vagy meg lesz, vagy holnap megint kiutazhatsz. Vicc. És ezzel párhuzamosan felmondás a munkahelyeket, áthelyezési kérelmek, otthoni életed „felszámolása” és még így sorolhatnám. Mert hát nem egy szomszédos országba költözünk, hanem a Közel-keletre, egy arab „világba”. Volt szerencsénk a világ több pontját is megismerni együtt kapcsolatunk során, de nem tudtuk itt mi vár ránk. Hogy fogadnak az arabok? Mi hogyan tudunk majd beilleszkedni? A népesség 75%-a férfi...hogy fogom magam érezni? Főleg úgy, hogy nincs munkám, igy a hétköznapokban amikor a (már) férjem dolgozik, fel kell találnom magam. Hosszadalmas intézkedések után végre úgy éreztük révbe értünk, és kezdődhet a móka, de egy falba ütköztünk. Ugyanis azt elfelejtették velünk közölni, hogy engem csak úgy tudnak hivatalosan a vőlegényem után kihozni, és tartozkodási engedéllye ellátni, ha házasok vagyunk.Ez egy hatalmas csapás volt mindkettönknek, mert nem számitottunk rá... vagyis mi a legelején megkérdeztük a céget , hogy „Ugye el tudják intézni a menyasszonyom áthelyezését? És nem baj,hogy (még) nem vagyunk házasok ” (merthogy nyárra tervezzük) , mire a válaszuk az volt, hogy persze. Csak hogy fizikailag ezt nem tudták volna kivitelezni , ezért utolsó pillanatban volt körülbelül 5 napunk, hogy összeházasodjunk. De ezt is átvészeltük, és itt már tényleg úgy tünt, végre vége, mehetünk. A férjem egy héttel korábban utazott ide Dubaiba feltérképezni a helyzetet, nekem utána egy héttel szólt a repülőjegyem. (A férjemnek itt kell majd kérelmeznie, hogy a felesége is hivatalosan utána jöhessen, ezért én mint civil turista jöttem ki egy hónapra, hogy együtt intézhessük a továbbiakat).
Nem volt bennem semmi félelem. Pedig mindenki kérdezte tőlem egy héttel az indulás elött –„Nem félsz? Összepakoltál már?” . Mindenre az volt a válaszom, hogy NEM. Nem izgultam, úgy voltam vele, repültem már, nem lehet nagy gond, a járat másik végén pedig vár a férjem, miért is izgulnék?! Na de 2 nappal az indulás előtt mégis benne volt a gyomromban az a bizonyos kis gomboc, főleg úgy, hogy a vizum intéző cégtől jött egy levél, hogy elvileg 27 év alatti nő egyedül nem léphet be az országba, csak férjével vagy édesapjával...Na ez remek. A férjem felkészitett minden papirral, a házassági anyakönyvi kivonattal, az Ő munkavállalói engedélyével, és elmondta, hogy kint fog várni, ha bármi van, ezeket mutassam meg. Ezek után éreztem magamban a feszültséget... Hihetetlen módon a körülöttem lévők pár pillanat alatt fel tudtak idegesíteni, pedig aki ismer, tudja, igen türelmes ember vagyok. Elkezdtem lassan pakolászni, szelektálni a ruhák között, mi kellhet, mi nem. Mit lehet kint fölvenni, mit nem.Mert hát az arab világban azért van egy két fontos szabály amit muszály betartani, mint öltözködésben, mint pedig viselkedésben egyaránt. Pakoltam-pakoltam de közben megjelentek a kérdések a fejemben. Mi lesz kint,ha az arabok nem engednek be? Mi lesz ha kifaggatnak a vámnál, én meg nem tudom a választ? Pedig hát (elvileg) közép szinten beszélek angolul, de a sokk akkor is leblokkol. Hogy fogom bírni a meleget így hírtelen a -10 fok után?... És csak pörögtek a fejemben a kérdések. Nyugtatgattam magam,talpraesett vagyok, ugyis megoldódik minden.
Elérkezett az utazás napja. Előző este mindent bepakoltam, ugráltam a böröndön orákon keresztül, de sikerült. Minden be tudtam pakolni ami 1 hónapra fontos lehet... Idegesen keltem (mert hát mikor ha nem most) hajnalban egy nagy vihar tombolt. (december 6.-án,hihetetlen)Dörgés villámlás, dölöngélő fák... ideges voltam, miért pont ma, és imádkoztam, hogy indulásra minden eláljon. Idő van, édesapám jött értem, hogy kivigyen a reptérre. Az úton gyorsan átfutattam az agyamon, hogy minden fontos irat nálam van e, nem felejtettem semmit se otthon. Megérkeztünk a reptérre (akkor már kellően feszült voltam), felsétáltunk a terminálhoz, megkerestem a járatomat, és fájdalmas búcsut vettem édesapámtol. Innentől kezdve elkezdődőtt életem talán eddigi legnagyobb utazása....És hogy mi várható ezután? Volt e fennakadás Dubaiban? Boldogultam e a nyelvvel? a következő blogomból kiderül...
